2023. június 28-án tartottuk az Ipari termék- és formatervező mérnöki alapszak rajzi alkalmassági vizsgáját. A vizsga Dr. Dömötör Csaba szakfelelős, Hircsu Mariann művésztanár valamint Benyó Klára és Tóbis Zsolt mesteroktatók közreműködésével valósult meg. A megjelent felvételizőink műszaki és művészi feladatokban is bebizonyították rátermettségüket. Mindannyiukat örömmel várjuk szeptemberben!
Okhunjon Sayfidinov okleveles gépészmérnök a Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola keretében elkészítette „Analysis and evaluation of coating characteristics” című PhD értekezését. A doktori képzés és a doktori (PhD) fokozatszerzés szabályzatában előírt nyilvános védésre 2023. június 29-én (csütörtök) 15.00 órakor került sor.
2023. május 12-én, pénteken járműmérnök hallgatóink üzemlátogatáson vettek részt Dr. Sarka Ferenc kollégánk szervezésében a Miskolc Autóház Kft. telephelyén. Megtekintették a motorszerelő-, karosszéria-, festő műhelyeket, illetve a vizsgabázist is. A programon résztvevők számos szakmai kérdésükre választ kaphattak és hasznos gyakorlati tapasztalatokat is szerezhettek.
A Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIX. Országos Szemináriumát a Gépipari Tudományos Egyesülettel és az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságával karöltve a idén 2023. november 16-17. között rendezzük meg.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Megosztás Google Plus-on Bővebben...
A NATE 2023. április 27-én rendezte meg a Lányok Napja rendezvényt, amihez a Miskolci Egyetem műszaki Karai is csatlakoztak. A Gép- és Terméktervezési Intézet a gondozásában lévő Ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzési szakot népszerűsítette a pályaválasztás előtt álló középiskolás lányok körében.
2023.04.24-én tartottuk a Gépszerkezettani Munkabizottság Tisztújító Ülését, melyen elnöknek választottuk Dr. Hegedűs György valamint titkárnak Dr. Dömötör Csaba egyetemi docenseket.
Sayfidinov Okhunjon okleveles gépészmérnök a Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola keretében elkészítette „ANALYSIS AND EVALUATION OF COATING CHARACTERISTICS” című PhD értekezését. A doktori képzés és a doktori (PhD) fokozatszerzés szabályzatában előírt munkahelyi vitára 2023. március 22-én, szerda 11 órakor kerül sor. A vita helye: Miskolci Egyetem Gép- és Terméktervezési Intézet olvasóterme (A/3. ép., I. emelet, 115.)